Menekülj előre!

Júniusban írtam utoljára, és most érzem elérkezettnek az időt, hogy újra felvegyem a fonalat. A nagy csendem nem volt véletlenül, de bízom benne, hogy termékeny volt. Az én világomat is elérte az, ami a tiédet is, tudom, hogy senki nem maradt szárazon az elmúlt időszakban, legfeljebb csak a témában és a mértékben volt különbség. A címbéli állítást azonban – tökéletesség kultuszban szenvedő világunkban - nem trendi kimondani, különösen egy segítő foglalkozású szakembernek…

Írásom most öncélúnak tűnhet, valóban része a saját öngyógyító folyamatomnak, de szándékom szerint bátorítás is a segítő foglalkozású kollégák számára és bízom benne, hogy valamit te is ki tudsz venni belőle.

Tavaly október 27-én meghalt az apám. Bár súlyos volt a betegsége, a végére csak néhány hetünk volt felkészülni lelkileg. Idén júniusig azt éreztem, hogy kézben tartom az érzéseimet, hogy talán az évtizedek óta tartó személyiségfejlesztésem, a veszteségeim jól kondícionált menedzselési képessége, vagy az apám halálát megelőző „elővételezett gyász” folyamata az, amitől különösebben nagy komplikáció nélkül zajlódott lelkemben a feldolgozás, a lecsillapodás.

A nyár és a vakáció engem is lelassított, de egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy bár hozom a „kötelező szintet”, reményeim szerint – és a visszajelzések alapján – az ügyfelekkel folytatott munkákban képes voltam teljesíteni, de valami gátolt, fékezett, és például írni sem volt kedvem (ami már önmagában gyanús volt). Talán a kiégés állapotához hasonlítható szintre kerültem, a „felszínen” rendben voltam, de elfogyott a lelkesedésem, kevesebb volt az energiám, üvegplafon-hatást érzékeltem és fásultságot.

Hagytam ezt megtörténni, figyeltem, merre halad a dolog és persze hamar felismertem, hogy az alacsony energiaszintem alacsony energiaszintű eredményt is hoz az életembe. A lefelé húzó örvény végül megállt egy ponton és az élet különböző területein mutatta meg, hogy hányféleképpen képes elakadni az életem, ha nem megfelelő az áramlás. Ez már elegendő jel volt arra, hogy megvizsgáljam magamban a folyamatot és szeptemberben „új életet” kezdtem. Felismertem, hogy a gyász újra felszántja a már jól megdolgozottnak hitt múltat, és kiforgatja a földből a még ott maradt gyökereket, akkor is, ha már úgy érzed, hogy korábban feldolgoztad a gyermekkori traumáidat, elfogadásra és megbocsátásra kerültek életed fájó történetei. Új lehetőséget kaptam (na jó, adtam magamnak), hogy mai szemmel, a jelenlegi „megdolgozottságommal” tekintsek rá életem korábbi önismereti szakaszaira és meglássam, mi a különbség. Olyan ez, mintha a társasjáték közepén visszaléptetnének a start vonalhoz, kezdheted elölről, csak mostmár tapasztaltabb, idősebb bábuval játszol. Hát, nem mondom, hogy nem fájt, de néha muszáj megszeretnünk életünk kényelmetlenségeit azért, hogy aztán jobb legyen. Most jobb. És ami fontos, hogy a mélyrepülés után magasabb energiaszinttel jöttem ki a „társasjátékból”. Az öngyógyítás zajlik, újra erőm teljében vagyok és sok mondanivalóm van. A személyes tapasztalataimat pedig jó arányérzékkel integrálom a szakmai személyiségembe és mindent megteszek, hogy még profibb módon támogassalak majd.

Ilyen önvallomást leírni és kiadni magamból a nagy nyilvánosság előtt nem trendi. Tudom jól, hogy segítőként, jól edzett szakértőként a sérülékenységet megmutatni nem szerepel a top5 marketingeszköz listán, de az a helyzet, hogy humán-szakemberként úgy érzem magam hitelesnek, ha meg merem mutatni a saját esendőségemet is. Egyes szakvélemények szerint a segítő élete, személyes sztorija teljesen érdektelen kell, hogy maradjon, a klienst, az ügyfelet nem terhelhetjük a saját nehézségeinkkel. Mélyen tisztelem ezt a nézőpontot és azokat a szakembereket, akik nagy erőfeszítéseket tesznek abba, hogy erős és szilárd falat húzzanak maguk köré. Számos esetben ez a hatékony, profi és szakszerű működés, nekem is sok energiám volt/van abban, hogy a személyes találkozókon szakmailag a maximumot nyújtsam és minden figyelmem és empátiám az ügyfélé legyen. A segítő semlegessége vagy rosszabb esetben tökéletesnek mutatott (még rosszabb esetben tökéletesnek marketingelt) élete azonban gyakorta eltorzítja a kapcsolatot, és eléggé messze is van az igazságtól. 

Most mégis úgy döntöttem, hogy itt, ezen a biztonságos, saját blogomon kitárt páncéllal állhatok előtted, mert hitelesebbnek érzem kimondani, hogy ez k nehéz volt és megforgatott, mint tökéletesnek, sebezhetetlennek mutatni magam. És az sem zavar, ha emiatt nem engem választasz majd coachnak, szupervízornak vagy konzulensednek, mert a sebezhetőségem nem gyengébbé, hanem erősebbé tett. Erősebbé, szakmailag is tapasztaltabbá és megértőbbé, mert én is jártam ott, ahol lehet, hogy te is. És bár nekem is, ahogy mindenkinek, jól esik az együttérzés, de a mondandóm sokkal inkább irányul arra, hogy embernek láss, és hogy partnerségből épüljön a kapcsolatunk, mintsem, hogy együttérzést akarjak kapni tőled. Úgy gondolok az ügyfélkapcsolataimra is, mint magánemberként: akkor épülhet jó kapcsolódás közöttünk, ha tiszta, kölcsönösen transzparens a működésünk. A kapott élettapasztalatokkal pedig – reményeim szerint – a szakmaiságom is csak épült és valódibb, igazabb együttműködés alakulhat ki köztünk.

Szóval, itt vagyok, készen állok a közös munkára, újra és régire, kezdésre és folytatásra. Bármilyen elakadásod, nehézséged van az életedben, jusson eszedbe a lelki „nagytakarítás” lehetősége. A múlt szemetéből nem lehet fényes jelent élni és még fényesebb jövőt építeni. De a kincseiből óriási erőforrásra tehetsz szert, amivel bemozgathatod az áramlásodat és élhetsz olyan minőségű életet, amilyet kívánsz magadnak. Szívesen segítek, csak jelezd és megtalálhatjuk együtt a számodra legjobb megküzdési stratégiát. Nagyon várom a közös munkát. Akár online is.

Ha állásinterjúra készülsz vagy a karriered van fókuszban, jelentkezz HR tanácsadásra.

Ha mélyebb munkahelyi elakadásod van vagy vezetővé szeretnél válni, gyere job-coachingra.

Ha disszonanciát érzel a tested és a lelked együttműködésében egyéni szomatodráma konzultációra vagy Ultrarövid terápiás konzultációra várlak szeretettel. A módszert Dr. Buda Lászlótól tanultam, az a megtiszteltetés ért, hogy a kiemelten ajánlott konzulensek között az ő honlapján is megtalálsz. 

Ha a rövid, frappáns (és hatékony!) konzultáció helyett hosszabb, elmélyülő önismereti fejlődésre vágysz témádtól függően személyiségfejlesztő coaching folyamatot is kezdhetünk együtt.

Ha segítő foglalkozású vagy, illetve humánintenzív közegben dolgozol, akkor szupervízióra várlak szeretettel.

Ha egyáltalán nem is akarsz velem találkozni, de csodás környezetben pihentetnéd a tested és a lelked, gyere el a villánkba, szakadj ki a megszokott környezetedből és élvezd a hegyi levegőt.

Ha személyesen dolgozunk majd együtt, itt tudunk találkozni, az EJTK Pszichológiai Terápiás Központban dolgozom.

Ha online látunk munkának, akkor skype-on vagy zoom-on keresztül tesszük majd. Máris várom a jelentkezésedet.