Menekülj előre!

Annyira új és váratlan a helyzet, amiben vagyunk – csak az utókornak mondom jegyzőkönyvbe: a koronavírus űzött a komfortzónán túli világba mindannyiónkat -, hogy a helyzet komplexitása, mélysége széltében-hosszábban pengeti bennünk az élethúrokat, még akkor is, ha soha nem ismertük ezt a szót. Olyan időszak kezdődik, amikor operatív szinten is egészen más működést kell produkálnunk, mint a megszokott; mentálisan pedig – kinek-kinek vérmérséklete szerint – érzéstelenítés nélküli önismereti beavatkozás fog történni, mindannyiunkkal. És mennyire az elején vagyunk... Izgalmas-fájdalmas nagy utazás, valahogy "kalandot" kellene kovácsolni belőle...

Mától egy-egy gondolattal segítelek ezen az önismereti utazáson, kedved, hangulatod és szándékod szerint vegyél el belőle annyit, amennyire épp szükséged van.

Lássuk, mi várhat ránk és mi lehet a megoldás.

Még néhány nap és visszatekintve nem fogjuk érteni, hogy mit neveztünk mi eddig komfortzóna elhagyásnak.

Hogy az íróasztal mögül fel kellett állni prezentálni? Vagy konfliktust kellett rendezni egy kollégával, mert nem tartotta a határidőt? Vagy nem tettünk az álmainkért, mert féltettük magunkat a bizonytalantól?

Hát, már most az van, hogy ezt mind szépen elengedhetjük, hiába féltjük magunkat a bizonytalantól, benne csücsülünk a közepén. 

Mit tehet ilyenkor az ember?

Gondolkodásmódot vált. Vagy legalábbis törekszik rá. Békés, barátságos attitűddel fordulj magad felé, mintha egy kétségbeesett kisgyerekhez szólnál.

Például így: Aha, érzem, hogy ez így eléggé feszít engem. Félek is tőle, meg vagyok rettenve. Oké, ha félek, az változtat a helyzetemen? Nem. Ha félek, gyarapszik az életenergiám, az alkotókedvem, a megküzdésemhez szükséges energiám? Nem. Ha hagyom magamban elhatalmasodni a félelem energiáját, javul a helyzetem, a családomé, a közösségemé, az országé, és a világé? Nem. Oké, ha félek, jobban érzem magam? Nem. Mi lenne, ha nem félnék? A helyzet annyit változna, hogy kicsit jobban érezném magam, tisztulna a lelkem, a fejem, nyugodtabb lennék és a problémák helyett a megoldásra is tudnék fókuszálni. Valószínűleg növekedne a belső békém. Tudnék kedvesebb lenni önmagammal, a kapcsolataimban...

Valami ilyesmi… Ez nem könnyű, a félelmeink nagyon mély gyökerűek. Ezek most pőrén, durván és nyersen nyomhatnak minket orrba, akár transzgenerációs erővel. Ami eddig nem dolgozódott meg vagy ki, az most utat kér magának. És – az egyéni ügyfeleim tudják, mert sokat dolgozunk vele – a víz alá nyomott strandlabdáink egyszer mindenképp felpattannak a víz alól és pofáncsapnak. Na ezt a "csapást" kellene ügyes önismereti munkával csillapítani, bár szerintem nem mindig jó cél az, hogy ne fájjon. A jó cél a fejlődés. (Igen, igen, tudom, az elsődleges cél most még egy szinttel lejjebb van: a túlélés... de egy jó gondolkodásmód arra is hat.)

Üzenetem mára: Mindig van megoldás. Mindig. De változó helyzetben a megoldásaink is változnak.

Ha túl bizonytalannak, kétségbeesettnek érzed magad, a skype konzultáció, segítő beszélgetés és ez az önismereti sorozat az, amivel segítő kezet nyújtok neked. Ha eljött az idő, jelentkezz! Várom.  

Ha a depresszió jeleit érzed magadon, mindenképp kérj segítséget! Ha segítségre szoruló ismerősöd van, segíts neki, ahogy tudsz.