Menekülj előre!

Álltam a tárgyaló ablakánál és néztem az ipartelepre érkező kamionok színes ponyváit. Háttal álltam az ajtónak, vártam a megbeszélésre érkező kollégákat, akik – reméltem -, most nem lesznek pontosak. Keresztbe font karjaimtól vártam, hogy melegítsenek, de a borongós ősztől ők sem menthettek meg. Becsuktam a szemem és egy pillanatra azt képzeltem, hogy egy film szereplője vagyok, csendes zongora-zene szól, súrlófény körvonalazza a hajamat és a kamera lassan közelít hátulról. Közben a film nézője azon aggódik, vajon ebben a részben kiderül-e végre az igazság. A lágy zene folytatódott a fejemben, de akkor nyílt az ajtó, megjöttek a kollégák. Mielőtt leültem volna jól megszokott bordó székembe, lepöcköltem egy zöld poloskát a tárgyalószék kárpitjáról. Hamarosan elvackolnak, nyugtatott meg Miki bácsi. Hamarosan elvackolnak.

Ma össze kellene raknunk egy új road-map-et, először szedjük össze a feladatokat, majd később sorrendbe tesszük, priorizáljuk őket. Melanoma malignum – visszhangzott a fejemben a szemtelenül fiatal orvos hangja -, az elhalálozási ráta 20% körül van, de körültekintőek leszünk és minden lehetséges vizsgálatot elvégzünk a túlélési esély növelésére. Aztán, ha megvan a sorrend, hozzárendeljük a határidőket és a felelősöket is. Csak egyszer legyünk túl ezen a gyárbezáráson. Feltérképezzük a testét, ultrahangvizsgálatokon kutatjuk fel a lehetséges áttéteket. A műtéti beavatkozást megismételjük, nagyobb biztonsági zónával. A leépítés szigorúan titkos projekt, csapatmunkát igényel. A megbeszélésekről jegyzőkönyv készül, a haladást heti két alkalommal erre megszervezett meetingeken követjük. A műtéteket követően két éven át három havonta kontroll-vizsgálatnak vetjük alá, onko-team követi majd a betegség alakulását. Az akciókat utánkövetéssel statisztikázzuk, mindenkitől nagy odafigyelést igényel a folyamat. Csak ezt éljük túl. Mindenkitől nagy odafigyelést igényel a folyamat. Csak ezt éljem túl.

A fentieket közel egy éve írtam, mostanra érett meg bennem a „coming out”. Jelentem, túléltem! Talán mesélek majd még, milyen volt ez a párhuzamos „kirándulás”, közel menni valamihez, ami eléggé félelmetes ahhoz, hogy inkább távolodni akarj tőle. A teljes gyógyulást magamnak, a szomatodrámának köszönhetem, és persze Éltető Erőforrásaimnak, nélkülük nem ment volna (minden érintett érezzen most egy köszönöm-puszit a homlokán).

Időközben megszületett a vágy is, hogy másoknak is segíthessek, ha közelébe mennek a betegség témájának. Örömmel mutatom meg neked is azt az utat, amely során újra működésbe hozhatóak az öngyógyító képességeid! Szeretettel várlak egy egyéni szomatodráma konzultáción, ha gyógyulnál.