Menekülj előre!

Hol a karácsonyi hangulat? Hol a meghittség, a csendes éj, az átszellemült „adnijobbmintkapni”? Hol a fények varázsa, a csillagszóró csodája? Hol az érzés, hogy élni jó és a világ szép, még akkor is, ha nem tökéletes? Benned. Kapni akarsz valamit kívülről, adni akarsz valamit kívülre. És veled mi lesz?

Ha lenne hó, lenne karácsonyi hangulat. Ha lenne több pénz, lenne több ajándék. Ha lenne jobb főnök, lenne több idő a készülődésre. Ha lenne szeretőbb férj/feleség/család minden sokkal simább lenne, olyan karácsonyi. Várjuk-várjuk kívülről a csodát, pedig az ott kuporog legbelül, mint egy térdre esett gyermek és nem vár mást – épp, mint te magad – csak egy kis figyelmet, elismerést, mosolyt.

Mert mennyire jól esne, ha a főnököd, a HR-es, a környezeted néha adna egy kis elismerő visszajelzést, csak hogy tudd, jó-e az irány. De te magadnak adsz-e? Megállsz-e egy pillanatra, ha valami apróság is, de jól sikerül, mert beleadtál apait-anyait? Megveregeted-e a válladat vagy ezt tényleg csak a főnöködtől esne jól? Adsz-e olyan igazi, érthető, értékelhető elismerést, amit kívülről remélsz, magadnak?

Vágysz-e derűre, vidám környezetre? Élveznéd-e, ha a BKV-n vagy a munkahelyeden (esetleg az állásinterjúdon) nem szürke, komolyságukba vagy az élet nehézségeibe belefeledkezett arcokat látnál (tudod, olyan arckifejezésre gondolok, amire a nagyszüleink még azt mondták: „mint akinek nem jutott dinnyefőd”)? No, de te magad mosolyogva szólítod-e meg önmagadat? Ha hibázol, elrontasz valamit korholva, lebecsmérlően szólítod-e meg magad és meglepne-e a hangsúly, ha kihallatszódna a „debénavagymármegint”? És mellesleg: ha ezt kívülről mondaná valaki más, kikérnéd-e magadnak? Magadtól miért nem?

Vágysz-e tiszteletre a számodra fontos emberektől? Sokszor még a nem fontosaktól is, ugye? Úgy kell nekünk az érzés, hogy emberszámba vesznek bennünket és számítunk, mint egy falat kenyér. De önmagadnál hányadik vagy a sorban? Tudod-e magad első helyre tenni és odafigyelni az igényeidre? Vagy tudod az igényeidet, csak épp megfogalmazni nem tudod, kimondani, érvényesíteni pedig pláne nem…? És ha mindezt állásinterjús környezetben képzeljük el, akkor aztán végképp úgy gondolod, hogy az igényeid megfogalmazása ördögtől való bűn?

Adakozol-e másnak? Gondolsz-e arra, hogy ilyen kis cipősdoboznyi adományt mikor adtál saját magadnak? Nem felszínesen, hanem értékelhető „énidő”-ként. Néha oly szűkmarkúan bánunk saját magunkkal… S ha azt hiszed, hogy mindez önzőség vagy az egó játéka, és hogy eretnekség ennyire középpontba helyezni magunkat, akkor gondold végig, hogy te magad kit tartasz vonzónak, sikeresnek? A végtelenségig kizsákmányolt, fáradt, enervált embert vagy azt, aki békét, magabiztosságot sugároz, mert van miből adnia? Azt, amit ad, belül teremtette meg, magának. A semmiből nem lehet adni.

Hosszan sorolhatnám még, hogy mi az, amit várunk, vágyunk kívülről, nagyon, égetően. Adj magadnak figyelmet, járj a saját kedvedben, kondícionáld magad arra belülről, amit kapni vágysz.  Meggyőződésem, hogy a belső elégedettség kilátszik. Belső elégedettséget pedig akkor érsz el, ha odafigyelsz magadra, az igényeidre, ha jóban vagy magaddal. Ha elismered a saját értékeidet, képességeidet, ha szereted azt, amit és ahogyan csinálsz, ha megengedő vagy saját hibáiddal, hibázásaiddal szemben és rá tudsz mosolyogni magadra, akkor a világ is visszamosolyog. Kezdd ma, mégis csak karácsony van... :-) Aztán folytasd egész évben. Úgy értem, 2016-ban is. ;-) Sose feledd: oda tartasz, ahová a gondolataid visznek téged.

Meghitt, békés, töltekezős karácsonyt kívánunk minden Előremenekülőnek!