Ha voltál már tartósan munkanélküli, esetleg alkoholista, magányos, beteg, depressziós és mára már jól vagy, lehet, hogy ismerős az a kis-nagy-mégnagyobb szorongató belső érzés, amely néha a legváratlanabb helyzetekben bukkan elő, és tölt el félelemmel. Mintha a várva várt boldog, békés időszakba is beszivárogna valami kisörödögféle és azt duruzsolná a füledbe, hogy ne légy boldog, mert ez itt mindjárt úgyis elmúlik, kiújulhat, megismétlődhet, újra a gödör aljára kerülhetsz. Ismerős? Nézd csak, itt egy történet… A legvégén néhány megfontolásra érdemes tanáccsal.
Tamás 45 éves IT-s úriember, aki 10 hónapnyi sikertelen álláskeresés után keresett fel, egy évvel ezelőtt. Már depresszió-jellegű tünetei voltak, a rengeteg kudarc és sikertelenség élménye bőven vegyült szégyenérzettel is, hiszen a helyzete terhelt volt a környezet „mai világban egy IT-s munka nélkül, hogy!?” nem túl támogató számonkérésével is. Bár job-coachingnak indult a közös munkánk, hamar kiderült, hogy sikertelenségének nem szakmai és felkészültségbeli okai vannak, az álláskeresés kudarca leginkább annak tudható be, hogy működését áthatja a régről hozott „nem vagyok elég jó” érzése. Ezen a ponton újraszerződtünk és szomatodráma módszertannal is közelítettük a helyzetet, amely igen gyorsan nagy felismeréseket hozott és nem sokkal ezután az álláskeresés is sikerrel zárult.
Amikor néhány hete Tamás újra időpontot kért tőlem egy találkozásra, átfutott rajtam az aggodalom. De hamar kiderült, hogy szerinte minden a legnagyobb rendben van, oké az új munkahely, csak hát nem tud aludni. A találkozón lett teljes a kép: az új munkahelyen sem megy minden tökéletesen és a problémák egyre inkább erősítik Tamásban azt a félelmet, hogy csak meg ne ismétlődjön az a bizonyos munkanélküli időszak (amely időszakot ő nemes egyszerűséggel csak pokoljárásnak nevezett), mert azt ő már nem élné túl. Ráadásul azt vette észre magán, hogy ettől való félelmében bizonyos helyzetekben túlalkalmazkodik, nem áll ki az igazáért, elkerül minden lehetséges konfliktust. Ebből persze szinte természetes módon következik, hogy éjjel nem alszik, a virrasztásai során pedig igen negatív hangvételű számonkérést folytat önmagával, aminek mindig az a vége, hogy nyomorultul érzi magát. Reggel kialvatlan, napközben enervált, sokat hibázik, gyűrűznek a konfliktusok, erősödik benne a munkanélküliség réme, dagad a félelem, éjjel pedig nem jön az álom.
Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, akkor azt mondhatnám, hogy végső soron Tamásnak ha volt munkája, ha nem, újra és újra megélte a „nem vagyok elég jó” érzést, csak más volt a körítés a sztorihoz. Ezért ezzel sokat dolgoztunk. Közös munkánk fókuszában nem az álmatlansága, hanem az alkalmatlanság érzése és a visszaeséstől való félelme volt.
Tamás négy alkalom során jutott el azokra a felismerésekre, amelyek hozzásegítették, hogy nyugodtabb legyen és tudatosabb.
Ízlelgesd az alábbi tanácsokat, figyeld, hogy közlekednek-e benned ezek a gondolatok, hogy minél hamarabb kezedbe vehesd az irányítást a visszaeséstől való félelem felett:
A visszaeséstől való félelem - ahogy a fenti példa is mutatja -, fedősztorival is indulhat, ahogy sok más problémánk is. Ha nem alszol, ha indokolatlanul szorongsz, hiány- vagy alkalmatlanság érzeted van, ezek mind tünetek. Az okokat kell felfedezned.
Ha jönnél nem-félni, gyógyulni, jelentkezz. Egyéni folyamatban, csak rád fókuszálva dolgozunk.
Várlak szeretettel.
Uí: A visszaeséstől való félelem tök oké, rövid távon. Benne ragadni, abból a félelemből működni hosszú távon, nem oké.
Uí2: Én is átéltem a visszaeséstől való félelmet, vacak.
Uí3: Két év után lassan lezárhatom a kékgolyós történetemet hivatalosan is, halleluja.
Uí4: Nem Tamás és nem 45. A többi stimmel. És már már jól alszik.